A TISZAFÜREDI ZSIDÓSÁG ÉS TEMETŐJE

Tiszafüred napjainkban tipikus alföldi kisváros, Jász-Nagykun-Szolnok megye északkeleti sarkában, a Tisza-tó és a Hortobágy között terül el. Ahogy sok más vidéki kis településen, a helyi zsidóság emlékét már itt is csak a temető őrzi.

Füred 1950-ig a Heves megyei tiszai járás székhelye volt. A 16. századtól 1876-ig Heves és Külső-Szolnok vármegyét egy közigazgatási egységként igazgatták. A Jászság és a Nagykunság külön kiváltságos területek voltak, ahová zsidók egészen a Bach-korszakig nem telepedhettek le, csak a külső peremterületeken, ahonnan könnyen bejárhattak kereskedni a számukra tiltott településekre. A földesúri birtokokon letelepedett zsidók másik része falusi árendás, eleinte többnyire kocsmabérlő volt, aki sokszor megkapta a mészárszék bérletét is.

1788-ban négy családfőt írtak össze, akik árendások voltak.[i] A temetkezési egyletet, a Chevra Kadisát 1803-ban alapították. Az első rabbi, Schőnfeld Mózes „Schönfeld Jakab szikszói rabbi fia volt, született Szikszón 1791-ben, meghalt Simándon 1867-ben. Előbb 30 éven át Tiszafüreden, majd 1848. Sarkadon, később Simándon működött.”[ii]

1816-ban Tiszafüreden 104, Igaron 37 zsidó lakott. A Tiszafüreden élő zsidóság létszáma a 19. században folyamatosan gyarapodott. Az 1827/28-as országos összeírás alkalmával 186 zsidót: 21 családfőt és 40, 16-60 év közötti családtagot írtak össze.[iii] Fényes Eleknél szerepel először, hogy „a zsidóknak zsinagógájuk van."[iv] Az épület a település fő utcáján állt, a római katolikus templom közelében, az egyetlen fennmaradt képeslap szerint klasszicista stílusú volt.

A türelmiadó-összeírások szerint a legtöbben kereskedők, elsősorban házalók voltak. A legnagyobb számban a 19. század ötvenes éveiben telepedtek be ide, az anyakönyvek szerint elsősorban a környező megyékből, településekről. Ugyan akkor nagy volt az elvándorlás is a nagyobb központok felé. Az 1868/69-es országos kongresszus után a tiszafüredi hitközség az ortodoxiát választotta.

Az itt élő zsidók boltokat nyitottak, ipart űztek és a vendéglátásban is komoly szerepük volt. Az első értelmiségi, a sebész Schönfeld Leopold részt vett a szabadságharcban. Fokozatosan asszimilálódtak. Több zsidó orvos, ügyvéd dolgozott Tiszafüreden. Házitanítókat már korábban is alkalmaztak, a hivatalos izraelita elemi iskola 1876-ban nyílt meg, és egészen a holokausztig működött.

A legnagyobb számban 1900-ban éltek itt, 682 fő, akik beilleszkedtek a város társadalmába. Bár a kiegyezés utáni gazdasági fellendülés a városkában csak szerény gazdasági eredményt hozott, a bankok és a nagyobb vállalatok alapításában a helyi zsidó családoknak jelentős szerepük volt, igy az első gőzmalmot Flamm Ignác, a kefegyárat a Blau testvérek, a téglagyárat Rubinstein Adolf alapította. Néhány család meggazdagodott, de a többség keményen küzdött a megélhetésért. A 19. században a Blau család, a 20.-ban a Rubinstein és a Weiszmann család emelkedett ki közülük.

1912-ben adták el az első, már kicsinek bizonyult zsinagógát, egy év alatt épült fel a második, jóval nagyobb méretben, a település fő utcáján. Az I. világháború után beszűkültek a város gazdasági lehetőségei, velük csökkent a helyi zsidóság létszáma is. 1944-ben már csak 416-an voltak. Harmincöt munkaszolgálatos eltűnt a fronton, a június 8-án elhurcolt zsidók közül mindössze hetvenen tértek vissza.

A temető

A sírkert a Nyúl utcában található, a 3937-es helyrajzi számon, a korábbi református temető északkeleti sarkában, egy holdnyi területen. A legrégibb sírkövek az 1770-es évekből valók.[v] A legkorábban használt rész a temető dél-nyugati részén, egy kisebb domboldalon található. A légifelvétel jól mutatja a temető alaprajzát, a benne lévő három épület és a ravatalozó, valamint a sírok elhelyezkedését.

A ravatalozót 1898-ban, a nyolc évvel korábban elhunyt földbirtokos, Blau Jakab és felesége emlékére fiaik emeltették. Az épület vakolt homlokzatú, oromzatos, nyeregtetős, főhomlokzata sarkain féloszlopos díszítésű. Az 1995-2000 közötti felújítás alkalmával mártír emlékhellyé alakítottuk, belső négy sarkában egy-egy fekete gránittáblán a mártírok neveivel. A padlózatot vörös tégla borítja, benne nagy, elnyújtott sárga Dávid csillag. Itt látható a halottak szállítására szolgáló, felújított saroglya is. A falakon fotók a zsinagógáról, a helyi közösség történetének rövid ismertetése, gránittáblák a felújítást támogatók nevével.

A temető előző téglakerítését 1924-ben építették. A felújítás során az alapzatot leszigetelték, a kerítés alsó része, a keretek és az oszlopok kéménytéglából készültek; a betéteknél felhasználták a lebontott kerítés tégláit. Az oszlopokra enyhén csúcsos betonfedelek kerültek. Az elmúlt 17 évben a 300 méteres kerítés jól állta az időjárás viszontagságait. Az épületek már kevésbé, folyamatos felújításra szorulnak, elsősorban a ravatalozó.

A temető sírköveit 2008-2009-ben dokumentáltam, soronként végig fényképezve őket. Majd Vándor Károly és Joe Slater, valamint a saját, 3400 személy anyakönyvi adatait tartalmazó adatbázisom segítségével azonosítottuk az itt eltemetettek sírköveit, - már amelyeket lehetett. Hiszen sok régi kőről lekoptak a feliratok, az anyakönyveket pedig csak 1840-től vezették, és az első időszakban ezek is eléggé hiányosak voltak. 424 sírhelyet sikerült azonosítani, melyek közül kilencről hiányzik a sírkő.

A temető összes síremlékének mintegy harmada a Bükkalja vöröses vagy barnás dacit tufájából készült. Valamivel kisebb számú, ugyancsak hagyományos formakincsű sírkő anyaga a Gerecse-hegységből származó, tardosi vörös mészkő. Ezt a 19. század középső harmadában kezdték használni. A fehér és szürke márvány, valamint a fekete gránit a 19. század második felétől jött divatba. Találhatók itt az ország távolabbi területeiről, illetve külföldről behozott kőanyagok is, melyeket nagyobb kőfaragóműhelyekben munkáltak meg. A két világháború között jelent meg a síremlékek között a műkő, ám aránya nem jelentős.[vi]

A temető sírkövei túlnyomórészt hagyományos, álló téglalap alakúak, tetejük lekerekített, sok kövön változatos formájú oromzat, volunta található, ezek nagyrészt megfelelnek a Kormos Szilvia könyvében lerajzolt, tipizált változatoknak.[vii]

„A kelet-európai zsidó közösségek kőfaragóinak munkássága sajátos népművészetet szült. Magába ötvözi a nagy európai stílusáramlatok, a gótika, a reneszánsz, a barokk és végül a rokokó jegyeit is — de mindenek felett a barokkét. Ám ezeket biblikus formaelemekkel párosítja, és gazdagítja a helyi népművészetekből kölcsönzött motívumokkal is. Akkor teljesedett ki, amikor Európa-szerte már hanyatlóban volt a barokk; ez különben teljes mértékben megfelel a népművészet hagyományos fejlődési törvényeinek. Formai szempontból a sírkövek a sumér hagyományt idézik — azaz álló téglalapok, félkör alakú záródísszel, koronával tetőzve. De látni szabályos hegyesszögben végződő köveket, illetve a gótika szellemét idéző csúcsíveseket is. A román kori művészet késői visszhangja a feliratot keretező domború vagy csavart oszlop.

A legrégibb sírkövek úgyszólván dísztelenek. A szabályos alakú kövek általában széles, ovális keretbe foglalják a feliratot. Az askenázi típusú sírfeliratok túlnyomórészt csak az elhunytról tájékoztató legszükségesebb adatokat közlik: „Itt pihen a becsületes, hithű ember, X Y fia, meghalt ekkor és ekkor. Lelke legyen bekötve az élők szövetségébe ... " A prominens halottak sírfeliratai terjedelmesebbek, bővebben tájékoztatnak az elhunytról. „[viii]

Erdélyi Lajos sorai ráillenek a tiszafüredi temető köveire is. A hagyományos formát és motívumokat végig megőrizték. A korai sírköveken még nincs elkülönítve a név és a többi szövegrész. Később a kövek formája, díszítettsége változatosabb lett, a hagyományos félkör oromzatot díszítéssel választottak el a kő fő részétől, a kezdő formula az oromzatba került: פ"נ vagy: פ"ט, azaz „itt van elrejtve”. A sírkő alján a másik rövidítés: תנצבה „Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe”. A barokkos és népi virágmotívumokat nagyon gyakran a szomorúfűz váltja fel az oromzatban, a két betű pedig a fűz két oldalára került. A 19. század második felében kerül kiemelésre jól megkülönböztetetten a halott személyneve. A század végén találkozhatunk a vezetéknevek jiddis átírásával. A héber sírfeliratok megörökítése és fordítása egy nagyobb tanulmány tárgya lehet.

A régi kövek között három ritka, félkör alakú, homorú kő található. Az egyiket, amelyiket két oldalról tulipán vesz körül (4. sz. fotó); közzéteszem még néhány jellegzetes és egyedi sírkő fotójával együtt. A legkorábbi sírkő, amit még el lehetett olvasni, 1811-es. A 19. század első feléből sírkövet tudtunk azonosítani, többségüket az 1840-es évekből.

A Goldstein család a 19. század végén vette át a tiszafüredi nyomdát. Papír- és könyvkereskedésükön kívül sírkőraktárat is fenntartottak. Jellegzetes fehér, szürke márvány és fekete gránit sírköveik a füredi és a környékbeli temetőkben a mai napig láthatóak.

***

A füredi temetőben négy parcellát tudtam megkülönböztetni. Az első parcellában, a bejárattól balra többnyire gyereksírok vannak. Nem sok sírkő maradt meg, mindössze 18. Néhány felnőtt sír is van a területen. Itt helyezték el például az első világháborúban elesett Rubinstein Péter síremlékét is. A 19. századi halotti anyakönyvek tükrözték a nagyarányú csecsemő- és gyerekhalandóságot. Kevés gyerekhalott sírja felé állítottak követ.

A felnőttek parcellái észak-dél irányban terülnek el, és három részre oszlanak. A két szélükön - legalább is a 18-19. században - főként férfiakat temettek, a középső részben, melynek sírkövei már nagyrészt megsemmisültek, fekszenek a nők. A 20. században már vegyesen történt a temetés. 18 sor van a három parcellában, a leghátsó sorokban átlag 35 sírkő, illetve sírhely azonosítható.

Az első magyar nyelvű felirat egy kisméretű kövön, a kerítés mellett, a nyugati oldalon található. Dr. Menczer Ignác orvos fia, az 1861-ben, kétévesen elhunyt Menczer Lajoska emlékére emelték[ix]. A 19. század végétől kétnyelvűek a sírkövek, tükrözve az akkulturációt. A magyar rész szűkszavú, többnyire csak a halott nevét, és halálozás idejét közli. A első vegyes feliratú kő az 1884-ben elhunyt Ernszt László sírja fölött áll.

Többször előfordul, hogy a kő eleje héber, a hátsó lapja magyar nyelvű. Néhány síron van számozás, melyet sokáig nem értettem. Nemrégiben azonban megtaláltam a 20. század elejétől vezetett nagyalakú Chevra könyv végében rejtőző térképet, melyen az egész temető be van jelölve és a sírhelyek számozottak.

Rabbik és sírjaik

A második ismert rabbi Rosenberg Herman (Reb Jiszroel Jajne Cvi), aki 1790-ben Óbudán született, 1842-ben Füreden másodszor házasodott, a szintén özvegy Rosenthal Sályt vette feleségül, aki Lengyelországból származott. A rabbi első házasságából négy gyermek élte meg a felnőttkort, a másodikból még kettő született. Fia, Sámuel (1842-1919), híres rabbi lett, Hunfalván jesivát hozott létre. Herman1866-ban, halála előtt egy évvel alapította meg a tiszafüredi jesivát, amely egészen 1944-ig állt fenn, messze földről vonzva a bóchereket. Rosenberg rabbi sírköve a temető első sorában található, vörös mészkő, az ornamentikában koronával. (sz. kép)

Jungreisz Náthán, Rosenberg Herman utóda 1833-ban Nagymártonban született, édesapja Jungreisz Antal csengeri főrabbi volt. Fiatalkorát Csengeren töltötte, "...ott nyerte atyjától, az országszerte tudományáért hírre vergődött csengeri főrabbitól azon páratlan talmud tudományt, mely őt az egész ország és még a külföld előtt is oly híressé tette. Később Nagy-Szőlősön, majd Fehér-Gyarmaton választatott meg, mint főrabbi és 21 évvel ezelőtt városunk izraelita hitközsége hívta meg az akkoron üresedésben levő főrabbi állásba, melyet haláláig a legnagyobb lelkiismerettel, hűséggel, tapintattal vezetett." Munkácson jelent meg két héber nyelvű műve: Tórász Móse Nószon és Menuchász Móse címmel. 1889. szeptember 23-án hunyt el, temetésén 6-700 fős gyászoló tömeg jelent meg, közöttük a biharnagybajomi, csengeri, mezőcsáti és a marosvásárhelyi főrabbi. Egyik fia Gyöngyösön, a másik Nádudvaron lett rabbi.

A temető dél-keleti sarkában található Jungreisz rabbi háromszög-oromzatos, hátul kontyolt nyereg tetejű, egyszerű vakolat lizénákkal tagolt homlokzatú, klasszicizáló jellegű óhelje (sírháza). Az építmény két oldalán ablak van, a bejárat feletti timpanont Dávid csillag díszíti. A rabbi sírja a mai napig látogatott zarándokhely

Jungreisz Náthán 1889-ben bekövetkezett halála után két évig nem töltötték be helyét. A hitközség elöljárósága utazott el Szendrőre felkérni Szófer Mór rabbit, aki 1891 október 6-án érkezett Füredre. 1917-ben bekövetkezett haláláig vezette a helyi közösséget. A sírja felett álló épület lapostetős, négyzet alakú, a második, 1912-ben átadott zsinagógához hasonlóan téglaborítású, lizénákkal tagolt homlokzatú, egyszerűbb kialakítású. Mindkét rabbi sírköve tele van ceruzával, vagy tintával írt kívánságokkal. Különösen Jungreisz rabbi sírját halmozzák el rendszeresen kívánság cédulákkal, kvitlikkel.

Szófer Mór Jolán nevű lányát Strasszer Sámuel rabbi vette el, aki már apósa életében is rabbi-helyettesként dolgozott, majd apósa halála után 1944-es elhurcolásáig ellátta a vallási teendőket. Nagy tudású, tekintélyes vallási vezető volt.

Prominens zsidók és síremlékeik

A Chevra Kadisa, a Szentegylet tiszteletbeli elnöke mindig a rabbi volt, főgondnokát, csakúgy, mint a hitközség vezetőségét a tekintélyesebb emberek közül, évente választották. A Zsidó Lexikon az első elöljáróként Ernszt Gáspárt említi. A türelmiadó-összeírások szerint jómódú nagykereskedő volt. 1873 április 17-én hunyt el, a halotti anyakönyv szerint 98 esztendős volt. 1848-ban, huszonöt évvel korábban szerepelt a helyi nemzetőr-névsorban, azzal a megjegyzéssel, hogy ’öreg’. Sírján szerepelnek a kohanita származásra utaló, áldást osztó kezek. Valószínűleg ezért nyugszik a leghátsó sorban, a kerítés mellett. A sírkő szövegében felhasználták az achrosztikont.

Kettővel odébb található egy másik prominens 19. századi tiszafüredi zsidó, Schvarcz Avigdor Sámuel sírja. Szintén nagykereskedő volt, 1884-ben halt meg, 80 éves korában. Felesége, Fischer Leni (héber neve: Dina Lea) 1869-ben halt meg. A harmadik sorban nyugszik, a középső parcellában, sírköve eltér az átlagostól: zömök, négyszögletes, felül csúcsos kő, tetején gömbbel (sz. fotó). Egyik lányuk, Hany fia volt Goldmann József, aki 1910-1938 között töltötte be az újpesti ortodox rabbi tisztét. Fia, Goldmann Lipót, szintén Újpesten volt rabbi, dédunokája Yosef Goldmann pedig nemzetközi hírű hebraika gyűjtő volt.

Schvarcz Avigdor másik lánya, Hany, Blau Jakab felesége lett. A férj a családi legenda szerint Morvaországból jött Füredre. 1849-ben, házasságkötésekor még házaló volt, az 1880-as években, mint a leggazdagabb és legtekintélyesebb zsidó polgár, már ő volt a hitközség elnöke. 1890-ben halt meg, örököseire 1124 hold földet hagyott. 1883-ban tagja volt a megyebizottságnak, mint az egyik legtöbb adót fizető lakos.

Az ő veje Weisz Gáspár nagykereskedő, földbirtokos lett, aki érdekes figurája volt a századforduló Tiszafüredének. A pozsonyi rabbiképzőben tanult, a hitközségben Talmud-tudósként tartották számon. 1905-ben könyvet jelentetett meg „Memorandum az orthodox zsidóság szervezete tárgyában” címmel, melyben harcosan védte a hagyományokat. Ugyanakkor a század első évtizedeiben rendszeresen jelentetett meg haladásra buzdító vezércikkeket a füredi sajtóban, és felszólalt a mezőgazdasági cselédek nyugdíja ügyében is.

A Weisz és a Blau család leszármazottai sokfelé elkerültek a világban, Weisz Gáspár fia, Jenő, aki vegyész volt, az I. világháború után kivándorolt Argentínába, ott gyárat alapított, majd később Izraelbe költözött, és ott is halt meg 1970-ben. Blau Jakab dédunokája, Joshua Blau (1919 Kolozsvár), a Héber Akadémia egyik alapítója, és elnöke, a Tel-Aviv-i Egyetem ny. professzora lett. Másik dédunokája, Blau Bernát (izraeli neve: Baruch Ben-Dor), Makón született 1922-ben, a II. világháború után, elvesztve szüleit kivándorolt Izraelbe, ott az asztronautika professzoraként dolgozott a haifai Technionban.[x]

Blau Jakabnak, feleségének, továbbá lányának és vejének, Weisz Gáspárnak, illetve unokájának, Weisz Imrének maradványait 1963-ban az Izraelben élő leszármazottak exhumáltatták, és Tiberiásban temették el újra, a tiszafüredi temetőben már csak a márvány és gránit sírkövek emlékeztetnek rájuk.

A holokauszt után

Az alapítók nem gondolták, hogy leszármazottaik nagy része milyen szörnyű véget ér, nem adatik meg nekik, hogy ágyban, párnák között hunyjanak el, és hogy Tiszafüreden legyen végső nyughelyük.

A zsinagógát a közösség már nem tudta fenntartani, ezért a hatvanas években eladták. Ma áruház, felismerhetetlen külsővel. A tetején lévő vörös mészkő táblákat a temetőben helyezték el. A renoválás alkalmával ezeket helyre hozattuk és a temető bejáratával szemben állíttattuk fel. (3. sz. fotó)

A temetőt az egyre fogyó közösség megpróbálta rendben tartani. 1978-as haláláig édesapám, Szegő Ernő, az utolsó hitközségi elnök, majd Róna Tamás rabbi nagyszülei, Róna Andor és felesége gondozták. Az utolsó két temetés a hatvanas évek elején történt. 1973-ban a három egyházi fenntartású régi temetőt a helyi tanács lezáratta, azzal, hogy 25 év után azokat felszámolják, a területet pedig majd más célra használják, ami ellenkezett volna a zsidó vallási hagyományokkal. Ezért sajnos szüleimet és szeretett nagynénémet is a szépen karban tartott karcagi sírkertben kellett eltemetni. Rubinstein Mihály és Róna Andor pedig a Kozma utcai temetőben nyugszanak.

1986-ban dr. Lebovits Imre, a város szülötte vette fel a kapcsolatot az akkori tanácselnökkel, Rente Ferenccel és a helyi plébánossal, akiktől azt az ígéretet kapta, hogy a tiszafüredi zsidó temető megmarad. 1992-ben az 1924-ben épült temetőkerítés egy darabon leomlott, és mintegy 12 sírkövet vandálok ledöntöttek, immár sokadszor. Ekkor feljelentést tettem a helyi rendőrségen, de a tetteseket nem találták meg.

1994-ben dokumentumfilmet készítettünk a tiszafüredi zsidóságról. Sikerült meginterjúvolnunk a még élő holokauszt-túlélőket. E munka kapcsán vetette fel dr. Lebovits Imre, hogy hozzunk létre alapítványt a temető rendbetételére.

A sírkertet 1995 óta az általam vezetett Tiszafüredi Menóra Alapítvány gondozza. Széles társadalmi összefogással, Dobó János Ybl-díjas építész tervei alapján hozattuk rendbe, és próbáljuk karban tartani, ami nem egyszerű feladat. Dr. Lebovits Imre, Tiszafüred díszpolgára, Zám Lajosné kuratóriumi társaim, a MAZSIHISZ, a MAZSÖK, a mindenkori helyi önkormányzat és a polgármesterek sokban segítették ezt a munkát.[xi] 2005-ben a benne lévő népi barokk sírkövek okán a temetőt műemlékké nyilvánították.

2017-ben a tiszafüredi vasútállomás falán emléktáblát avattunk a város zsidóságának emlékére.

Hivatkozások

[i] Conscriptio Judaeorum 1788: Szolnok IV.-7/b/6. 969 öi.=Heves Megyei Levéltár, Eger.

[ii] Zsidó Lexikon. Szerk. Újvári Péter. Bp. 1929. 775 l.

[iii] Conscriptio Regnicolaris. =Országos Levéltár.B 82 (903)

[iv] Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. II. Pest,1853.

[v] Zsidó Lexikon. 775 l.

[vi] http://acenter.hu/Zsido-temeto-tiszafured-9292/ 2017.11.23.

[vii] Kormos Szilvia: A pilisvörösvári zsidó temető. Bp. 2016. 21 l.

[viii] Erdélyi Lajos: Régi temetők művészete. = Korunk. 1979. 477-480 l.

http://epa.oszk.hu/00400/00458/00500/pdf/EPA00458_Korunk_1979_06_477-480.pdf

2017.11.26.

[ix] Dr. Menczer Ignác a Pozsony melletti Vízkeleten született, 1848-ban Pesten járt orvosi egyetemre. Részt vett a szabadságharcban, ő és családja is gyorsan asszimilálódott. 1852-1905 között dolgozott Füreden, őt és vejét, dr. Szigeti Samu orvost domaházi birtokukon temették el. Szigeti Samu fiait már körül sem metélték.

[x] 2005-ben keresett fel Ben-Dor professzor családjával együtt Tiszafüreden, nagyon sok adatot, fotót kaptam tőle a Blau-Weisz családról.

[xi] Rente Ferenc, Pintér Erika és Újvári Imre polgármesterek, továbbá elhunyt kuratóriumi társaink: Róna Andorné Dembik Vera, dr. Sári Béla, dr. Kuthy Lajos, dr. Balogh Sándor; a városgondnokság irányítója Katona György vezetésével, és nem utolsósorban Füge István sírköves, a helyi Hit Gyülekezete vezetőjének közreműködésével.